Események

Circular Hungary Program bemutató és szakmai vita

 

               

2018. január 23-án szakmai programot tartott a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány az Impact Hub Budapest irodájában, melyen a Circular Hungary Program (CHP) tervezetéről, ahol a meghívott vállalati vezetők és szakemberek mondhatták el véleményüket és javaslataikat a Programmal kapcsolatban. A CHP célja, hogy elősegítse és felgyorsítsa a magyar gazdaság és vállalatok körforgásos gazdaságra történő átállását, az ebben rejlő potenciális lehetőségek kihasználását, a programban részt vevő cégek erőforrás-hatékonyságának és versenyképességének növelését, az anyagáramok javítását, illetve a körforgásos gazdasághoz kapcsoldó tevékenységeket akadályozó tényezők – jogi, szabályozási, pénzügyi, piaci és fogyasztói – azonosítását és fokozatos megszüntetését.

Az eseményen Olajos Péter, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány kuratóriumának alelnöke vállalati példákon keresztül mutatta be a körforgásos gazdaság lényegét, hazai és külföldi gyakorlatát, és a legfontosabb körforgásos üzleti modelleket. Dr. Szentesi Szilvia, a Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztályának jogi referense az Európai Bizottság körforgásos gazdasági javaslatcsomagjának aktualitásairól tartott előadást. A Circular Hungary Programot Kriza Máté, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány kuratóriumi elnöke mutatta be, amiről a meghívott vállalati és szakmai résztvevők mondták el véleményüket. Az elhangzott hozzászólások és észrevételek bekerültek a CHP összefoglalójába.

Várjuk mindazon cégek, szakmai és üzleti szervezetek, oktatási és kutatási intézmények, önkormányzatok, illetve szakemberek jelentkezését a Programba,  melyek (akik) valamilyen formában kapcsolódnak a körforgásos gazdasághoz, és a CHP révén aktív szereplői és alakítói kívánnak lenni a magyarországi átmenet folyamatának.  A jelentkezési lapot itt lehet letölteni. 

Olajos Péter előadása                       dr. Szentesi Szilvia előadása                 Kriza Máté előadása