Körforgásos Gazdaság
Technológiai Platform

KGTP Finanszírozás Konferencia – ActiCity 

Júniusban Veszprémben tartotta 2024. évi második konferenciáját a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform (KGTP). A rendezvényen az eredetileg tervezett 120 fős létszám helyett összesen 127 fő jelent meg, köztük konferencia előadók, a kerekasztal-beszélgetések résztvevői, az Energiaügyi Minisztérium, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium képviselői és KGTP tagok. A program első részében Dr. Birkner Zoltán, az esemény házigazdája mondott köszöntőbeszédet a megjelenteknek. Ezt követően Dr. Raisz Anikó Államtitkár Asszony előadása következett, melyben Államtitkár Asszony a körforgásos gazdaság stratégiai kérdéseit mutatta be. Említésre került a Környezetvédelmi Tanács Elnökségének célja is, melynél a műanyaggyártás csökkentése és szabályozása a jelenlegi fókusz, emellett Államtitkár Asszony tágabb kitekintésben is ismertette a magyar EU-elnökség programját. A továbbiakban Dr. Rodek Nóra, Külpiaci Igazgató a Nemzeti Innovációs Ügynökségtől tartott bemutatót a Horizont Europe programjairól, ismertetve a jelenlegi pályázatokat és az új XPAND keretprogramot, melyek a hazai startupok, kis- és középvállalkozások külföldi piac lépését támogatják. Az előadás témája a délutáni kerekasztal beszélgetések egyikén került bővebben kifejtésre. A harmadik előadásban Dr. Petri Bernadett Miniszteri Biztos Asszony, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója az EU közvetlen finanszírozási lehetőségeiről adott elő. Említette, hogy az Európai Unióban is mindenki számára fontosabb a körforgásos gazdaság, mindenhol elkezdődött a zöld átállás. A későbbiekben, Molnár Csaba Gábor a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) ESG Igazgatója adott elő: bemutatta az ESG fontosságát és hiányának következményeit, illetve a vállalatok szerepét és potenciális lehetőségeit, a hazai ESG törvénnyel kapcsolatos jövőbeni célokat és programokat. Egy rövid kávészünet után szó esett az eddig bevezetett hazai hulladékgazdálkodási akciókról Dr. Nagy Márta Körforgásos Gazdaságért felelős Helyettes Államtitkár Asszony előadásában, aki aktuális információkat osztott meg a KEHOP Plusz Körforgásos Hulladékgazdálkodás keretéről, valamint ismertette a hulladékgazdálkodás terveit és pályázatait. Ebben a témakörben átvette a szót Keszthelyi Nikoletta környezetvédelemért felelős Helyettes Államtitkár asszony, aki a természet- és környezetvédelem szemléletről osztott meg információkat. A hetedik előadást Runtág Tivadar, a MOHU Zrt. Operatív Igazgatója tartotta szemléletformálási projektek finanszírozási lehetőségeiről, melyben ismertette a koncessziós terveket, és kiemelte a vállalatok, gyárak együttműködésének fontosságát is, illetve bemutatta a Repont hálózat működését is. Az előadások sorát Dr. Zábori Zoltán, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának főosztályvezetője zárta, aki a korforgásos gazdaság technológiának szellemitulajdon lehetőségeiről, érintve az értékelési rendszert is. 

Az ebédszünet után, a program második részében 4 kerekasztal beszélgetés került megrendezésre. A konferencia résztvevői előzetes regisztráció során jelentkezhettek be egy adott idősávban meghirdetett 2 téma egyikére, egy idősávban 2 téma közvetlenebb átbeszélésére nyílt lehetőség külön helyszíneken. Az első téma a KFI által a Horizon Europe finanszírozásról, XPAND Programról szólt, a beszélgetést Dr. Rodek Nóra moderálta. A panelbeszélgetés tagjai a Nemzeti Innovációs Ügynökségtől Szabó Teréz Krisztina és Dr. Szeverényi Ivonn, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól Dr. Schenk Borbála, a Pannon Egyetemtől pedig Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória, egyetemi docens voltak. A beszélgetés fókuszában a biztatás volt, mellyel a panelisták arra ösztönözték a hazai vállalkozásokat, hogy merjenek belevágni innovációs ötletük megvalósításába, miközben segítséget kapnak a pályázatok által. A fő célja a NIÜ-nek, hogy egy olyan ökoszisztémát alakítson ki, ahol a nagyobb vállalatok segítik a kisebbeket, illetve a külföldi tapasztalattal rendelkező cégek példákat hozzanak a hazai piacra. Ezzel a beszélgetéssel párhuzamosan a második téma a KEHOP Plusz program körforgásos gazdaságfejlesztés, kármentesítés és környezetvédelemről szólt. A beszélgetést Dr. Makai Martina, a CESP szakmai vezetője moderálta. A beszélgetés résztvevői az Energiaügyi Minisztérium képviseletében Bera Péter főosztályvezető, Czipóth Pál osztályvezető, a KEHOP Irányító Hatóságtól Répás Gyula osztályvezető voltak. A panelbeszélgetés alatt, melyet Répás Gyula osztályvezető felvezető előadása kezdett meg, a KEHOP Plusz céljairól esett szó, érintve a szennyezés csökkentését és az erőforrások túlzott kihasználásának csökkentését, kiemelve a biodiverzitás védelmét, a körforgásos gazdaság előtérbe helyezését, a vízmegtartást, zöld-kék infrastruktúrát, helyi energia közösségek támogatását és új munkahelyek létrehozását. A panelisták az Európai Unió Kohéziós Alapjának stratégiai és partnerségi megállapodásokon alapuló felhasználását is szorgalmazták. A harmadik kerekasztal beszélgetés témája a közvetlen EU finanszírozások voltak, melyet Palotai Zoltán, a Nemzeti Innovációs Ügynökség projektmenedzsere moderált, vendégei a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda képviseletében Bene Dániel, agrárszektorért feleős kiemelt szakértő és Szakmáry Bálint, projektmenedzser voltak, az Innomine Group-ot Janovics László tanácsadó, míg a Blue Door Consultingot Kós Balázs ügyvezető igazgató képviselte. A beszélgetés alatt említésre kerültek a hulladék csökkentéssel járuló költségek, jelenlegi digitális trendek, újrahasznosítási programok és networking lehetőségek is. A negyedik panel témája a körforgásos hulladékgazdálkodás és kapcsolódó víziközmű szolgáltatások voltak, melyet Dr. Makai Martina moderált. A beszélgetésben részt vett Koppány Balázs és Peták Ervin, az Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetői, valamint Kiss Gergely, a KEHOP Irányító Hatóság főosztályvezetője. A beszélgetés során az üveghulladék kezelésének pénzügyi és technológiai kihívásait, a gumihulladék pirolízissel történő feldolgozását, a KEHOP Plusz támogatások elérhetőségét, valamint a szennyvízkezelés decentralizált megoldásait és a koncessziós szerepkörök fontosságát érintették a panel résztvevői, kiemelve a különböző projektek pénzügyi fenntarthatóságát és a támogatási rendszerek összetettségét.

A Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform Finanszírozási Konferenciában mind a regisztrált vendégek, előadók, mind a Minisztérium számára teremtett értéket. A rendezvény színvonalát Dr. Raisz Anikó Államtitkár Asszony nyitóelőadása alapozta meg. Az Energiaügyi Minisztérium ismét tevékenyen vett részt a KGTP szakmai munkájában, hiszen a pályázati lehetőségekről, a magyar uniós elnökségről és a finanszírozási alternatívák sokaságáról tájékozódhattak a résztvevők. 
A rendezvényen a közönség soraiból feltett kérdések sokasága és színvonala mutatta, hogy közel 130 érdekelt szervezet számára teremtett szakmai értéket és maradandó élményt a konferencia. A veszprémi konferencia példát mutatott a résztvevőknek a megszervezett közös utazás által is, hisz az előre regisztrált vendégek tömegközlekedés által érkeztek a helyszínre egy EU zöld besorolású külön autóbusszal. 
A kávé- és ebédszünetek alatt helyi termelőktől származó ételeket fogyaszthattak a vendégek. 

A KGTP a konferenciával idei értékes munkáját vihette tovább, amely kulcsfontosságú Magyarország körforgásos gazdaságra való áttérésében.

Lantos Csaba Miniszter Úr előadása

Dr. Raisz Anikó Államtitkár Asszony előadása

Runtág Tivadar Ügyvezető Úr előadása (MOHU)

Dr. Auer Róbert előadása

Dr. Nagy Márta Helyettes Államtitkár Asszony előadása (1. panel)

Borsfay-Horváth Judit előadása (2. panel)

Hankó Gergely előadása (3. panel)